Figyelmeztetés: Az oldal régi verziója csak átmenetileg érhető el.
A régi weboldal minden tartalma megtalálható az új oldalon. Tartalmak kereséséhez használja a keresés ikont a menusávban. [X]
 
Kiskőrös címer

Városunk 

arculati elem
elvalaszto csik

Kiskőrös a XVIII. században

  1. Kiskőrös a Rákóczi-szabadságharc alatt
  2. Kiskőrös újratelepítése
  3. Kitelepülés Kiskőrösről

 

 

1. Kiskőrös a Rákóczi-szabadságharc alatt.

 

A török kiűzése után hatalmas területek maradtak lakatlanul az Alföldön. De la Vergne császári tábornok csapatai a Duna mellől a Dél-Alföldön már kietlen pusztaságon keltek át, és Kiskunhalas érintésével 1686. október 4-én érkeztek Szegedre. Hogy mit szenvedett a Duna-Tisza köze a felszabadító háborúkban, az világosan látható a következő adatokból: 1683-ban Pest megyében 115 lakott hely volt, és ez 1686-ban lecsökkent 12-re.
Az újonnan felszabadult országrészbe megkezdődött a lakosság lassú visszaszivárgása. 1703-ban már a Kiskőrössel szomszédos Akasztón is megjelentek az első telepesek.

Ezt a folyamatot szakította meg az 1703-ban kitört Rákóczi-szabadságharc.
Többször pusztították végig az átvonuló hadak a Duna-Tisza közét. 1703 őszén a Deák Ferenc vezette kuruc csapatok Kiskunhalasnál csaptak össze a császári katonasággal. 1704 tavaszán maga II. Rákóczi Ferenc vonult csapataival a Kalocsához közeli Ordasra, majd Soltra.
1704 június végén a hadseregével Kiskőrösre vonult, és itt táborozott napokon keresztül. Szűcs János ezredest Kiskőrös pusztára rendelte azzal az utasítással, hogy az alföldi városokból (Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd) minél több kocsival érkezzék oda. A kocsikon a gyalogságot kell szállítani. Szolnok várából ágyúkat rendelt a kiskőrösi táborba. A szolnoki várkapitány, Ónódi Csiszár István 1704. június 22-én írt a nagykőrösieknek, hogy Szolnokra 30 pár ökröt és öt szekeret küldjenek, az ökrök ágyúkat vontatnak majd a fejedelem táborába, a szekerek kasokat is vigyenek, mert lőport és golyóbisokat szállítanak az ágyúkhoz.
II. Rákóczi Ferenc kiskőrösi táborozásakor készítette el táborőrségi szabályzat megszigorítását is.
Mivel a seregek ellátásához élelemre és vízre volt szükség, ezért általában lakott hely közelében táborozott le a katonaság. Így elképzelhető, hogy ebben az időszakban akár Akasztón, akár Kiskőrösön számolhatunk csekély lakossággal.
1704. július elején a fejedelem Kiskőrösön szekerekre rakatta a gyalogságot, s megindult délre a császári haderő és az őket támogató rácok ellen.
A sorozatos pusztítások nyomán a környék lakossága újra elmenekült, vagy erdőkben, mocsarakban keresett menedéket. A terület pusztulására jellemző, hogy 1703-ban a solti járásban 1128 adófizető családot írtak össze, de 1715-ben már csak 746-ról tesznek említést. Vagyis elpusztult vagy elmenekült a lakosság egyharmada.



Felhasznált irodalom:
Balanyi Béla: A három város és II. Rákóczi Ferenc szabadságharca. In: Fejezetek Pest megye történetéből I. Szentendre, 1979.
Hornyik János: Kecskemét város története oklevéltárral Kecskemét, 1860. , 1866.
Suba György: Adatok, iratok Kiskőrös múltjából. Kiskőrös, 2006.

 



2. Kiskőrös újratelepítése

 

A háborús idők elmúltával újra megindult a lakatlan területek benépesítése. Az elindított telepítéseket megkülönböztetjük aszerint, hogy:
a. Tervszerűen, nagy tömegben zajlott le. A telepesek általában külföldről érkeztek és nagyobb területeket egyszerre foglaltak el. (pl. így kerültek németek Hajósra, Császártöltésre.
b. Spontán, kisebb csoportok, családok megszöktek előző földbirtokosaiktól és útra keltek. Ez általában országon belül megindult vándorlást jelentett. (pl. szlovákok, magyarok északról délre történt lehúzódása), de történhetett külországokból is beszivárgás formájában (pl. románok, szerbek, zsidók, ruszinok stb.).

 

A belső vándorlás három szakaszra osztható Ján Sirácky szlovák történész szerint:
1. szakasz: A XVII. Század végén Árvából, Liptóból, Zólyomból, Sárosból indult meg egy embertömeg. Az útirány a délibb megyék (Hont, Nógrád, Borsod, Gömör, Abaúj stb.) voltak.
2. szakasz: (1711-1740) Ebben az idő intervallumban a korábban megállapodott jobbágyok vándoroltak tovább a jobb megélhetés reményében. Az irány főleg Pest, Békés, Csongrád megyék lakatlan területei voltak.
3. szakasz: 1740 utáni időszakban nagyobb számban az alföldi részekről. Kisebb számban a már megtelepedettek továbbvándoroltak a Bácskába, Bánátba, Szerémségbe.

Kiskőrös újratelepítése a második szakaszban történt. A földesurak ebben az időszakban Wattay Pál fia János és id. Wattay Pál fiának II. Pálnak fia, István voltak.
Ők bízták meg szabadosukat, Magyari Györgyöt, hogy keressen a Felvidéken olyan embereket, akik szívesen letelepednének Kiskőrösön. Ígéretekkel, kedvezményekkel csalogatták ide a jobbágyokat. Mivel a Wattay család pomázi ága evangélikus vallású volt, ezért eleinte csak evangélikusok telepedte le.

 

Az 1715-1720-as országos összeírásban már szerepelt Kiskőrös.

Az ekkor összeírt adózók névsora a következő:
Paulus Kis, Jacobus Toth, Ladislaus Nemeth, Martinus Rohoska, Caspar Jacubon, Mathias Nagy, Joannes Cserni, Andreas Hornyak, Mathias Alberti, Georgius Csery, Simeon Csővari, Petrus Botyanszky, Martinus Bengelegi (Dengelegi?), Georgius Kovács, Gregorius Bártolom, Mathias Bajusz, Thomas Kis, Gregorius Sarnoczky, Michael Benyey, Martinus Pszta (Pszota), Gregorius Csusz, Georgius Kis, Michael Hudecz, Petrus Tóth, Jacobus Banky, Stephanus Toth, Mathias Toth, Thomas Voluska, Joannes Farkas, Georgius Magyari, Martinus Korcsmaros, Paulus Kelemen, Christophorus Viczran.

Az 1720-as összeírás adatainak és az evangélikus egyház anyakönyvi bejegyzéseinek összevetéséből következtetve az újratelepülés időszakában 68-70 család kezdhette meg a már itt lévő néhány családdal együtt a településkialakítás nehéz munkáját. A családok számát 5-tel szokás szorozni. Így kb. 350 főt tenne ki az akkori lélekszám.

1718-ban négy Nógrád megyei család költözött Bánk községből Kiskőrösre. 1720 és 1723 között újabb 21 jobbágy menekült ide Nógrád megyéből.
Bérről 1. Dengelegről 2, Romhányból 2, Galgagutáról 1, Legéndről 1, Rádról 1, Lestből 1, Makováról 3, Szinobányáról 3, Zihlevnyikből 1 és Bánkról újabb 5 család érkezett.
A betelepülők között találjuk a farkas, Skorka, varga, Miadok, Koska, Cservenák, Árvai, Flaska, Sztrakovszky, Belicza, Maczik, Németh, Bagyinszky családokat.
Bars megyéből ekkor 4 família érkezett. Ezek a Gyurcsány, Lipták (2), és Matus családok voltak.
1699-ben Kiskunhalason az országos rovásadó kivetésekor 106 családfőt írtak össze s ezek közül 72-nél feljegyezték, hogy Baranyából költöztek be. Az 1730-as évek elején a helyi elenyésző számú katolikus templomhelyet, lelkészlakásnak telket stb. követelt magának, ezért a református városi hatóság kikergette őket a városból, az ott élő kevés evangélikussal együtt. Az evangélikusok egy része Kiskőrösre települt át. Pl. így kerület az evangélikus Baranyi (Baranyai) család Baranyából Kiskunhalason át Kiskőrösre.

 

1728-ban újra összeírást végeztek Pest-Pilis-Solt vármegyében. Kiskőrösön a lakosság összetétele a következő volt:
Albert Máté, Tóth Péter, Tóth Jakab, Cserni János, Dengeleczki Márton, Vizen János, Tóth Pál, Bertalan Gergely, Kovács Márton, Pszota Márton, Kecskeméti Tamás, Vizen Márton, Lovaska Máté, Szentgyörgyi Pál, Tóth István, Kiss György, Sipka András, Szüdy Tamás, Kovács Tamás, Bakkay János, Valuska Tamás, Hegedűs Mihály, Molnár Pál, özv. Cseri Györgyné, Lesták Ádám, Frankó Mihály, Laczkó Mátyás, Bottyánszki Mátyás, Virágh Mihály, Zsarnoviczky Gergely, Juhász György, Czurok Mihály, Bodonyi Gáspár, Lami János, Varga Jakab, Benyei János, Cservenák Mátyás, Kordován János, Németh László, Flaska Mihály, özv. Takács Tamásné, Kecskeméti János, Kovács János, Szklenár Gergely, Szklenár Mihály, Pálinkás Sámuel.
A nevek vizsgálatából kitűnik, hogy szlovák-magyar vegyes lakosság élt akkoriban településünkön.
A környező településekről is érkeztek betelepülők Kiskőrösre. 1765-ben Akasztó határperében vallomást tett Csővári Simon 80 éves kiskőrösi tanú, aki elmondta, hogy valaha lakosa volt Akasztónak. A Rákóczi-szabadságharc idején, a „ráczok által lett pusztulása előtt, mintegy öt esztendeig lakott" ott.
Az anyakönyvekből azt is tudjuk, hogy a Tagai és a Lendl család Soltvadkertről települt át későbbi lakhelyére. Innen települt át Kiskőrösre a Vadkertszky család is valószínűleg.

 

1737-re a szlovákság vált meghatározóvá a faluban. Bél Mátyás művében már ekkor megjegyzi, hogy Kiskőrös lakosai szlovákok.
A szlovákság betelepülése az egész XVIII. században folytatódott. Már az újratelepült alföldi területekről is érkeztek szlovák nemzetiségű lakosok pl. Békéscsabáról, Füzesgyarmatról és Dobozról.

Nagyobb magyar betelepülés az 1770-es évektől mutatható ki, amikor a közeli mezővárosokból (pl. Kecskemét) főleg katolikus mesteremberek települtek be a községbe.
Német
nevekkel főleg a XVIII. század vége felé találkozunk az anyakönyvekben. Először főleg női nevek jelennek meg, akik valószínűleg feleségként kerültek ide a közeli sváb falvakból.
A feljegyzések 1788-ban említik László görögöt, a boltost. 1797-ben pedig a „görög" Gyurkowiczkyt", aki különböző nagyságú pénzösszegeket kölcsönzött a mezőváros lakóinak. Ezek a nevek nem igazán nevezhetők görögnek. Különösen az utóbbi, az is inkább délszláv jellegű. Az 1785-ös népszámláláskor 1 görögkeleti vallásút írtak össze a biztosok. Több délszláv jellegű családnév is megjelent ebben az időben: pl. Balasovich, Benkovics, Gregorovich, Gasparics, Ivanovits, Ivanics, Krajcsovics, Maczkovics, Mattejovich, Markovits, Matusovics, Michalowich, Petrovics, Sutrics, Tomasikovics stb.
Kiskőrösre hamar megérkeztek az első zsidó betelepülők is. 1785-ben 4 személyt írtak össze., akik feltehetően vándorkereskedők voltak. Egy 1792-ből származó írásos feljegyzésből arról értesülünk, hogy a kiskőrösi zsidó kereskedők közül Rozenfeld Márkus volt az uraságok kereskedője, ő volt megbízva a gyapjú felvásárlásával, melyet mázsánként 28 forintért vett, s a vásárjog bérleti díjáért ugyancsak ebben az évben 60 forintot, a következő 1793. esztendőben pedig 50 forintot fizetett.
A cigányság is hamar megjelent a településünkön. 1768-ban 19 cigányt írtak össze Kiskőrösön. Közöttük 3 kovács volt. Vallásukra nézve katolikusok és ortodoxok voltak.
Az anyakönyvek 1786-ban említenek bizonyos Gazso, 1788-ban pedig Gazsy nevű személyeket.

A hagyomány úgy tartotta, hogy a betelepülők Árva, Hont, Gömör, Liptó, Nógrád, Nyitra, Pozsony, Sáros, Turóc és Zemplén megyék több településéről jöttek.
Tepliczky János a község jegyzője úgy tudta, hogy a letelepedett lakosok az ország felső megyéiből; Nógrád, Hont, Nyitra, Turóc és Pest felső részéből származnak.
Galgóczy Károly monográfiája szerint: „Az eredeti törzs lakosságot az ágostiak teszik. Ezek őse Nógrád, Hont, Nyitra, Turóc megyékből, a Pest megye váci járásának felső részéből összegyülekezett szlávajkúak voltak".
Borovszky művében Nógrád, Hont, Nyitra és Turóc vármegyéket szerepelteti az eredet helyeként.
Pesti Frigyes a korábbiakhoz még hozzáteszi Árva és Liptó vármegyéket.

 

A letelepültek neveit vizsgálva többféle megállapítást tehetünk:
A családnevek egy része egyben nemzetiségre is utal. Pl. Nemec, Lengyel, Tóth, Szlovák, Oláh, Magyar, Horváth, Török, Németh, Rácz, Polyák, Székely, Kun stb.
Kiskőrösön is találkozunk foglalkozásnevekkel mind magyar, mind szlovák nyelvi formában: Mlinár-Molnár, Kusnyár-Szűcs, Kovács, Kocsmáros, Juhász, Varga, Mészáros, Hegedűs, Béres, Csizmadia, Vámos, Takács, Szekeres, Szabó, Pintér, Pandur, Pék, Kanász, Kántor, Kapitány, Huszár, Dobos, Szakács, Pásztorok, Lakatos, Kaszás, Jager, Fazekas, Faragó, Csősz, Schneider, Csiszár, Banik, Hospodar stb.
Olyan vezetéknevekkel is találkozunk, amelyek keresztnevek is egyben: Miklós, Zsigmond, Urban, Valent, Tamás, Steffan, Simon, Samu, Samuel, Sándor, Pista, Péter, Palkó, Mátyus, Mihály, Mihók, Matthaesius, Matej, Marton, Martines, Magda, László, Kelemen, János, Jakab, Istók, Jónás, Jób, Janosik, Gáspár, Gábor, Florian, Demeter, Bela, Ábrahám, Balás, Bálint, Antal, Benedek, Fabian, Luca, Ondrej stb.
Testi tulajdonságokra utaló nevekkel is találkozunk: Csernik - Fekete, Maly - Kis, Velky- Nagy, Bruhaty - Pocakos, Chromy - Sánta, Fekete, Csontos, Darabos, Hidegh, Szakállos, Sztari, Veisz, Balogh stb.
Olyan családnevek is vannak, amelyek állatok, növények neveiből valamilyen hasonlóság alapján kerülhettek át emberek megnevezésére:
Dudok - Büdösbanka, Dul - Birsalma, Chmely - Komló, Chrenkó - Torma, Hivar - Laskagomba, Szarvas, Tuzok, Szarka, Virágh, Kapor, Köles, Gyömbér, Csuka,Vlk - Farkas, Belica, Kohut, Krava stb.
A családnevek legnépesebb csoportját mégis azok alkotják, amelyek az egykori származási helyre vagy legalábbis valamelyik átmeneti tartózkodási helyre mutatnak:
Zvolensky, Gyarmatsky, Csuvársky, Sápszky, Rakonczai, Ribarszki, Agárdi, Antoni, Apostoczki, Alberti, Aradoczky, Árvay, Aszódi, Atkári, Babinszky, Badinszky, Bagyonszky, Bakai, Bánki, Baranyai, Barkóczy, Behinski, Bélinszki, Belujski, Bényei, Béry, Berzsenszky, Bohunszki, Bodoni, Binarski, Bukoczki, Borovszki, Budenski, Czinkóczki, Czakovszky, Czekovszki, Csabánszky, Csengődi, Csalomiczki, Csővári, Dedinszky, Dengelegi, Dobroczki, Domonyi, Drásovszky, Dubovszky, Dvorniczky, Fajszi, Filipovszky, Galgóczi, Gergelovszki, Gyonyanszky, Hajniczky, Harsányi, Helebai, Horszki, Heveszki, Hrabovszky, Isáky, Jablonsky, Jalsovszky, Janovszki, Jeszenszky, Kecskeméti, Kermeczky, Kismartony, Klubosiczky, Kokovsky, Korponay, Kutyinszki, Kürtyánszki, Laczkovsky, Lameczky, Lányi, Legéndi, Légrádi, Lehoczky, Lengvártszky, Lieszkovszky, Levartszky, Lipoczki, Liptai, Litvay, Loci, Locsánszky, Lomjanszky, Lomniczky, Losonczy, Mácsay, Madácsi, Maglódi, Mikléczi, mladomiczky, Mocsay, Monory, Motyvai, Nedeczky, Mucsiarsky, Ocskai, Ocsovszky, Opauszki, Oravsky, Ostroluczki, Patyánszki, Petróczi, Petrováczy, Petrovay, Petrovszky, Petyánszky, Polereczky, Pomázi, Precsánszky, Pribelsky, radosinsz7ky, Radvánszky, Rajcsányi, Rochvay, Safáry, Sáreczki, Sipiczki, Súry, Szabadszálási, Szadeczki, Szadovszky, Szaloczki, Szapski, Szászay, Szelniczky, Szeniczky, Szentgyörgyi, Szepesi, Szenohradsky, Szodovszky, Sziráczki, Szkaliczky, Szolniczky, Szocovszky, Szuhánszky, Szudovszki, Szügyi, Tapolcsányi, Trencsénszky, Trtyinszky, Turcsianszky, Turóczi, Visnovszky, Veresegyházi, Veszeli, Zahorszki, Verbovszky, Vrbanyeczki, Zolnay, Zsámboky, Zsarnóczai, Zsemberi stb.


Felhasznált irodalom:
Tóth László: A kiskőrösi evangélikus egyház első anyakönyvének ismertetése (1720-1730)
Tepliczky János: Kis-Kőrös mezőváros leírása
Nagy Pál István: Soltvadkert 1376-1976. Soltvadkert, 1976.
Bél Mátyás: Pest-Pilis-Solt vármegye. In: Bács-Kiskun megye múltjából VI.
Dedinszky Gyula: Ahogyan én láttam Kézirat.
Bella Tibor: Kiskőrös betelepítése a XVIII. században. Kézirat.
Atlas-Der Slowakischen mundertan in Ungarn. Budapest, 1993.
Migráció és település a Duna-Tisza közén. Szeged, 1990.
MészárosLászló: Bács-kiskun megye cigányságának történetéhez. In: Bács-Kiskun megye múltjából I.


Forrás: A kiskőrösi evangélikus és katolikus egyház anyakönyvei.

 


3. Kitelepülés Kiskőrösről

 

Az újabb betelepülések és a természetes szaporodás következtében a falu lakossága rohamosan növekedett. Elfogyott a szabad földterület. Az 1768-as kérdőíven már azt is feltüntették, hogy „Minálunk semmi Puszta Ház-Helly nintsen".
Nem csoda, hogy egyre többen fogták a vándorbotot és továbbálltak. Egyesek a jobb megélhetés reményében kerekedtek fel. Mások beházasodtak a szomszédos falvakba. Így kerülhetett Soltvadkertre a Bugyinszky, Jeszenszky, Slezák, Csermák, Markó, Szokolai, Boldotzky, Nyári, Moravik, Haskó, Martin, Meskó, Ocskó, Lehóczki, Peznik, Törteli, Péczka stb. családok. Voltak, akik távolabbi helységekbe mentek férjhez. Erről tanúskodik, hogy Puskás István községi kovács 1788-ban kelt végrendeletében házát az Apostagon lakó nőtestvérének adta. Pék Mihály pedig testamentumában a (Duna)egyházán élt Pék Judit nőtestvérének 10 forintot hagyományozott. Más végrendeletek Pilisen, a bánáti Aradócon, s egyéb helyeken lakó hozzátartozókat említenek.
A kitelepülés legfőbb okaként a vallási problémákat hozták fel. Az 1731-ben III. Károly által kiadott Carolina Resolutio nem engedélyezte Kiskőrösön sem a protestáns vallás szabad gyakorlását. Kiskőrös lakossága erősen ragaszkodott vallásához, ezért többen áttelepültek a Bács-Bodrog vármegye újra benépesülő falvaiba, ahol a királyi rendeletet még nem vették olyan komolyan.
III. Károly (1711-1740)

Több család (pl. köztük a Sused és a Körösy) már 1718 után átköltözött Békéscsabára. Az 1719-es kamarai összeírásban Csaba lakosai között szerepeltek. 1725-ben meggondolhatták magukat, mert visszatértek Kiskőrösre. Körösy András családjával települt vissza.
Mezőberényt 1740-ben 50 Pest-Pilis-Solt vármegyéből érkező család népesítette be újra. Ezek között egy kiskőrösi családdal találkozunk.
A bácskai Petrovác község földesura két emberének bírói tisztséget és adómentességet ígért, ha birtokára szorgalmas munkásokat hoznak. Felbujtásukra 1740 és 1745 között 95 jobbágy költözött át Petrovácra, akik valamennyien kiskőrösi evangélikus szlovákok voltak.
A Boldoczki családdal még a XX. Század elején is fenntartották a rokonságot a petrováci hasonló nevű utódok. 1746. március 9-i keltezésű iratával Pest megye 50 jobbágy családot követelt vissza Bács vármegyétől. Közülük 46-ot még az év tavaszán vissza is adott. Mind kiskőrösiek voltak.
1771-ben Kiskőrösről Stará Pazovára (Szerémség) 76 család költözött át. Ezek között 35 jobbágy és 41 zsellér volt. Az elvándorló jobbágyokból csak 13 volt féltelkes, a többi negyedtelkes volt.
1779-ben Molnár Dani - másképpen Dankó csikós - Kiskőrösről került Kecelre, ahol korábbi foglalkozását űzte tovább.
Nyíregyháza újratelepítésében is részt vettek kiskőrösiek, akiket az ottani lakosok jövetelük helye alapján Kiskereczkynek neveztek el. Kiskereski Jánost 1789-ben említik Nyíregyházán. A másik a Fitos család volt, aki Kiskőrösről települt át Nyíregyházára.
A XVIII. század első felében Tiszaföldvár új telepesei között Kiskőrösről jött módos, evangélikus gazdák is voltak. Az 1734-ben Kiskőrösről 11 gazda települt át. Podmaniczky János támogatta az evangélikus vallás gyakorlását. Azonban rövidesen a püspök megakadályozta vallási tevékenységüket, ezért többen áttelepültek Békés vármegyébe.
Kőrösi (Kiskőrösi) András 1755-ben Mélykúton volt bejegyezve az anyakönyvbe.

Jeszenszky Ferenc evangélikus lelkész jegyezte fel, hogy 1787-ben Brdanba (Bastajski Brdjani - Pozsega vm.) települők között 43 Kiskőrösről érkezett család is van. A települők az új helyen is egymás közvetlen szomszédságában, szinte csoportokban alkotva hozták létre új otthonaikat.
Zentára (Bács-Bodrog vm.) az anyakönyvek szerint Kiskőrösről került Bausznács (Bajusznács) Judit 1753-ban.
Jeszenszky Ferenc evangélikus lelkész hiteles adatai szerint Kiszácson (Bács-Bodrog vm.) 1795-ben 1289 lakos élt 243 jobbágy családban, ebből 175 birtokos , 68 zsellér.
Felsorolta azt is, hogy honnan jöttek, s itt jegyezte fel, hogy Kiskőrösről 25 család érkezett. Pekar Jano 1789-ben, Martinkó Pavel 1786-ban, Slovka Pavel 1786-ban, Slovkó Ján 1786-ban, Krizsan Martin 1786-ban, Krizsan Ján 1786-ban, Nasadi Jano 1786-ban, Slavko Jano 1790-ben, Cefer Gyurova 1786-ban, Lukács Tamás 1786-ban, Dercsán Martin 1788-ban, Benyo Martin 1786-ban, Lukács Pálka 1796-ban, Farkas Andrejka 1796-ban, Zsibritsky Ján 1786-ban, Domonyi András 1786-ban, Petrik Michal 1786-ban, Cefer Gyuro 1786-ban, Cefer Jano 1786-ban, Orgován Michal 1786-ban, Vrbovsky Pavel 1786-ban, Zsigmund Andrej 1786-ban, Vrabec Gyuro 1786-ban, Chromy Gyuro kántor 1788-ban, Rimár Jano, Bibák Jano és Orgovan Palo 1786-ban, Zsigmund Stefán 1786-ban, Zsigmund Adam 1786-ban, Krtík Jano 1786-ban, Albert Miso 1786-ban, Slamiár Janoska 1790-ben, Krizsko Jano 1787-ben, Vida Gyuro. A nevek között előfordul apa, fia, feleség kapcsolat is.

 

Slovko Pavel 1795-ben meggondolta magát és visszatért Kiskőrösre. Vrabec Gyuro is visszatért eredeti lakóhelyére 1795-ben, de rövid itt tartózkodás után továbbindult Csákovácra (Szerém vm,).
Érdekes Stampár Gyuro esete is, aki Gömörből érkezett Kiszácsra, majd 1790-ben Kiskőrösre távozott.
Az is nagyon különös, hogy az anyakönyvekben felsorolt 359 névből 168 megegyezik a Kiskőrösön előforduló családnevekkel. Az is nagyon érdekes, hogy a hasonló nevűek nagy része is arról a területről érkezett, honnan a Kiskőrösre települők is jöttek.
1823-ban Kiskőrösről újabb nagyirányú kiköltözés volt a Délvidéki Butyénba (Arad vm.). A Göbölös, Bankó, Hegedűs és Csutka család költözött el a messzi idegenbe.


Felhasznált irodalom:
Gyetvai Péter: A tiszai korona-kerület újranépesedése a XVIII. században. In. Bács-Kiskun megye múltjából II. Kecskemét, 1979.
Bárth János: Migrációs adatok a Duna-Tisza közi határperekben. Cumania 14. Kecskemét, 1997.
Siraczky, Jan: Dlé hl'adanie domova. Barislava, 1985.
Siraczky, jan: Szlovákok a világban. Bratislava, 1980.
Kiskőrös történeti monográfiája. Kiskőrös, 1989.
Kecel Története és néprajza. Kecel, 1984.
Iván László: Keceli családnevekről. Kézirat.
Dedinszky Gyula: Kiskőrösi jobbágyok végrendeletei az 1792-1811. évekből. Kézirat.
Dedinszky Gyula: A Békéscsabát újraalapító telepesek származási helye a helynevekből képzett családnevek alapján. Kézirat.

 

Szerző: Bella Tibor

 

Nyomtatás Ugrás az oldal tetejére
arculati elem
Hírek
E-ügyintézés
Album
korosi_napok_szombat_04
  uj_magyarország_logoakadalymentes-honlap