Figyelmeztetés: Az oldal régi verziója csak átmenetileg érhető el.
A régi weboldal minden tartalma megtalálható az új oldalon. Tartalmak kereséséhez használja a keresés ikont a menusávban. [X]
 
Kiskőrös címer

Városunk 

arculati elem
elvalaszto csik

Kiskőrös története a XVIII-ik századig

Kiskőrös már az őskorban lakott hely volt. A mocsaras, lápos vagy éppen homokos területekből kiemelkedő dombokon hamar megtelepedett az ember. Erre utalnak a 19-20. században talált leletek. Legtöbbször véletlenül akadtak a régi korok emlékeire. De sokszor vezettek régészeti feltárást a környékünkön a kor nevesebb régészei is. Elég csak Fettich Nándor vagy László Gyula nevét megemlíteni. A kutatást helybeliek is segítették. Paulinyi Mihály tanító, Gyökér József vadőr és Kis Béla tanító több, önálló ásatást is vezetett.
Találtak újkőkori kőbaltát, rézkori és bronzkori edényeket, karpereceket, urnákat, római pénzeket stb. Nagyszámban kerültek elő jazig, szarmata és avar temetők, település részek. A legkiemelkedőbb leletnek számít a Vágóhídi dűlőben megtalált avar hercegnői sír, valamint a Kaskantyú és Bócsa határában előkerült avar fejedelmi sír.
Valószínűleg már a honfoglalás időszakában megtelepedett itt a magyarság. Erre utal egy megtalált szablya maradványa. A tágabb környék a Megyer törzs szálláshelye volt (Solt, Soltszentimre, Dunatetétlen stb.), így valószínűleg ők szállták meg Kiskőröst is.

1241-42-ben a tatárok végigpusztították az alföldi területeket, majd miután kivonultak az országból, IV. Béla király hozzákezdett az ország újjáépítéséhez. Visszafogadta a kimenekült kunokat, s letelepítette őket a Tiszántúlon, valamint a Duna-Tisza közén. Kun falvak egész sora hálózta be Kiskőrös környékét (pl. Kiskunhalas, Jakabszállás, Kaskantyú stb.). 1264-ben a csuti monostornak adományozta - többek között - a két Toton, a három Guun, és a két Kemey falut, valamint a Kyudkeurus nevű földet. Ezeknek a határjárásakor említik Boroch és Borzwa földet, melyeket a Saarwyze választ el és a Zoytur-hoz vezető határt. Kiskőrös földként jelölése is mutatja, hogy még nem települt újjá. IV. László 1272 ben megerősítő oklevelet adott ki, amelyben leszögezte, hogy IV. Béla a monostornak adományozott falvakba kunokat telepített.
1433. március 9-én a fehérvári konvent előtt Derecskei Pál fiai István, Miklós és László 90 Ft-ot kölcsönbe vettek fel Vithai Kis Lászlótól. Zálogul lekötötték Kowazina birtokot Somogy megyében, másodsorban Kwrus birtokot a solti székben.
1435. november 11. előtt Zsigmond király biztosítja Ezdegei Besenyei Pált és utódait, hogy azon 6500 forintot, amelyet Bánréve és Gede és azok tartozékait - köztük Kewres Pest megye, Nyárás b. Heves megye - zálogösszege gyanánt Balog Ács fiának, Györgynek elengedett, ő és utódai neki megtérítik.
1511. december 8-án Derencheny-i György 100 forintot kölcsön kapott Kereky Györgytől, melynek biztosítására lekötötte a Kwrews-on levő birtokrészeit.
1520. február 10-én Keczel-i Miklós a maga és gyermekei, Menyhért, Albert és Zsófia (Roskowanii János özvegye), továbbá Kis Kewrewsi Bugacz Ambrus és lánya Júlia (Karachon-i Andrásné) nevében is Thetétlen birtokot a solti székben 250 forintért eladta Paksi Jánosnak, nejének Margitnak, valamint Farkas, János, Lajos és György fiaiknak.
1526-ban a török sereg nagy része a Duna-Tisza közén keresztül vonult ki az országból déli irányban, majd a szerb Cserni Jován hadai garázdálkodtak az Alföld délebbi területein.
A birtokosok egy része Habsburg Ferdinánd mellé állt. 1528 őszén Szapolyai János, a Lengyelországba menekült király visszatért az országba. Magyar és szerb csapatai török alakulatokkal kiegészülve végigpusztították a Duna-Tisza közét.
1529. április 8-án elpusztult Soltszentimre, Dunatetétlen, Soltvadkert, Kiskőrös és más helységek. A pusztításról április 14-én Pósa Mihály írt levelet a kalocsai prépostnak. A következőket jegyezte le:
„Az új események, amelyek most történnek ezzel a szerencsétlen országgal, különösképpen a Duna-Tisza között, a következők: a török ugyanis rácokkal együtt Szent Ambrus ünnepe (április 4.) utáni 5. napon a következő birtokokból, vagyis Szentimre, Tetétlen, Vadkert, Kiskőrös és más helyekről, amelyek még nem ismertek, marhákkal és lovakkal együtt megszámlálhatatlan gyermeket hurcolt el, amit az ember elmondani nem képes."
Ekkor pusztulhatott el Kiskőrös szép oszlopos temploma, amelynek romjai a 18. században még álltak. Az újratelepítés éveiben még 500 forint költséggel helyre lehetett volna állítani.


Buda eleste, 1541 után állandósult a Duna-Tisza közének török megszállása. Kalocsát, a Kiskőröshöz legközelebb lévő várat is elfoglalták, s állandó török helyőrséget helyeztek el benne.
A 16. század második felétől Kiskőrös és környéke a budai pasához tartozott. A török vilajetek számának szaporodása következtében a 17. században az egri vilajethez, ezen belül is a szegedi szandzsákhoz került.
A török elől a lakosság egy része elmenekült. Ez a belső migráció elsősorban az ellenség által nem érintett Felvidék és az alföldi mezővárosok felé irányult. A helyben maradtak fölött megszilárdult az új közigazgatás, adóztatás.
Már 1548-ban elkészítették a törökök az első összeírását a kalocsai náhijének. Ebben említik Szücs falut, melyben két adófizető személyt írtak össze, Szücsi Istvánt és Szücsi Mihályt. Mind a ketten házasok voltak. 1560. évi defterben Szücsi István már nem szerepelt. Vagy meghalt, vagy megszökött a településről. Ekkor Szücsi Mihályt és Szücsi Györgyöt írták össze adófizetőként. Ekkor a tömörkényi várban szolgáló Kurd bin Juszuf janicsár tímárbirtoka. Ezután összeírásokban nem szerepelt, valószínűleg elpusztult. Csak a neve maradt fenn a Szücsi erdő elnevezésében.
1560-ban és 1570-ben Kiskőröst pusztaként írták össze. Benedek István Homokmégy faluból, Bédi Petre, Szakál Antal, Cseri Mihály Csorna településről, Bodócs György Tény faluból bérelték a pusztát, s ez után adóztak. 1570-ben Szücs, Cebe, és Ács pusztákat szintén a környékbeli lakosság bérelte. Szücs puszta birtokosa Haszán bin Mehmed volt. 1578-ban négy szállást írtak össze a török defterdárok Kiskőrösön. Ekkor a tímár-defter szerint Kiskőrös puszta és Cebe puszta szultáni hász-birtok volt.
A magyar földesurak sem hagyták prédára volt birtokaikat. Idővel megpróbálták újra megadóztatni. Az adót pedig legtöbbször a magyar végvári katonaság szedte be. Kiskőrös környékére az északabbra fekvő várakból (pl. Eger, Fülek, Szendrő stb.) érkeztek magyar huszárok. 1726-ban tanúkat hallgattak meg a vármegye küldöttei az akasztói határ vizsgálatának ügyében. Ekkor az egyik tanú megemlítette a határban fekvő Meleg-hegyet, ahol végvári katona korában többször megbújt.
1639-ben Dömök Gergely megvette Ráday Andrástól Cebe pusztát.
1643-ban Buday Pál a saját és felesége nevében mindenkit eltilt Nagybócsa, Kisbócsa, Csengőd, Szücsi, Kaskantyú és Ökördi puszták megtámadásától, különösen pedig Izsák birtokosait, Dömök Gergelyt és Mihályt.
1662-ben Pest-Pilis-Solt vármegye tisztviselői tanúkat hallgattak ki Kiskőrös és Szücsi birtokok tárgyában. A meghallgatott tanúk vallomása szerint Buday Pál 200 tallérért adta el Kiskőröst és a mellette fekvő Szücs pusztát Veszprémi Györgynek, Kovács Pálnak és Fiar Mihálynak. Így azok marhái szabadon használhatták az itt folyó Sereges vízét itatásnál.
1663-ban Wattay Pál és Géczy Gáborné (Buday Sára) mindenkit eltiltanak a Solt megyei Káll, Révfalu, Halom, Tázlár, Kiskőrös és Csan birtoklásától.
1665-ben Darvas János és Ráday Gáspár tiltanak el mindenkit Csév, Nyáregyház, Cebe, Félegyház, Györgye, Baracs, Háfrány és Farkasd puszták használatától.
1690-ben összeírták a töröktől felszabadított területeket. Pest-Pilis-Solt vármegye elhagyott települései között említették Vadkertet, Kecelt és Kiskőröst is.
1690-ben a Wattay család kiadta Kiskőrös pusztát Tegzes János halasi kapitánynak 46. Rh. Forintért és 10 tallérért.
I. Lipót 45.000 hold földet adományozott Wattay Pálnak 1691-ben, köztük Cebét, Csengődöt, Kaskantyút, Kiskőröst, Kisbócsát, Tabdit és Tázlárt.
1701-ben a Wattayak losonci és pomázi ága megosztozott a birtokaikon, Kiskőrös és környéke a pomázi ághoz tartozó Wattay Jánosé és Istváné lett.
1701-ben Gyökér Tamás bérelte Kiskőrös pusztát 10 tallérért.
1702-ben Lipót császár eladta a Jászkunságot a Német Lovagrendnek 500 ezer rhénes forintért. Ez ellen tiltakozást nyújtott be Wattay János és István.
II. Rákóczi Ferenc 1704-ben Ordason tárgyalt I. Lipót császár megbízottjaival - akiknek a vezetője Széchényi Pál kalocsai érsek volt - , de biztosítékok hiányában e tárgyalás nem vezetett eredményre. Ezután Rákóczi a kis népességű Kiskőrösre vezette csapatait. Itt készítette el a táborőrségi szabályzat megszigorítását, majd kocsira rakatta a csapatait, és Bácskába küldte őket a portyázó rácok megbüntetésére.
Az egykorú írások szerint tehát már abban az időben is laktak magyar családok Kiskőrösön. Ezek azonban olyan kevesen lehettek, hogy a környéket birtokló Wattay uraságok nem találták a számukat elegendőnek arra, hogy a birtokaikat megművelhessék.
Elhatározták, hogy Kiskőröst újra kell telepíteni.

Szerző: Bella Tibor

Nyomtatás Ugrás az oldal tetejére
arculati elem
Hírek
E-ügyintézés
Album
dsc_0022_atmeretezve
  uj_magyarország_logoakadalymentes-honlap